Szekszárdon születtem, szép szőke színésznőt szerettem szüntelen, szenvedélyes szerelemmel: szemem szikrázva szórta szívem szomját szerelmem szándékáért.
Szerdán sem szidtam személyét számonkérően – sziporkázóan szónokolva: szókincsem szolgálatába szegődtettem szerényen.
Számítva szépséges szerelmem szeszélyére, szinesztéziákat szerezve színeztem szövegem – szófordulataim szabatosság szárnyain szálltak. Szirmait szabadon szagoltam százszorszépnek, szabályok sem szegényítették szerfelett szabott szólásaimat.
Szemérmességgel szabotálhatnám szellemes sziszegési szenvedélyem, viszont szokásom szaggatott szólamai százszor szúrósabbak szótárakból szakított szavaim szétmálló szőnyegénél.
Szaladva hát – szélmalomharcaimon szánakozva – szénahalmok szélétől szamaras szekeremhez, székhelyemre – szirtes, sziklás szigetre szánkázok száguldozva. Szállodámban szomorkásan szövöm szavaim szüntelen, szeppenten szemlélvén szuronyaim szekrényemben.
Számolok szórtan szégyennel, szétszórtságból szakadékba szórom szappanozott szakállam, szúnyogszúrásokon szipogva szikár szódásszifonból szomjasan szürcsölgetem szőlős-szilvás szörpömet.
Szeged, 1110. szeptember 10.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)